Szekszárd déli határában, a festői szépségű Faluhely-dűlőben található a Bodri Birtok, mely ma már egy igazi borturisztikai komplexum, hiszen borászatot, rendezvénycentrumot, éttermet, látványkonyhát és vendégházakat is magában foglal. A birtok építése 1999-ben kezdődött, az akkor ligetes-erdős, elhanyagolt szőlőkkel, romos tanyákkal,...
Az első borunk az 1992-es évjáratú Kékfrankos-Merlot Cuvée volt, mely az akkor nagy jelentőségű Országos Borversenyen 1994-ben aranyérmes lett. Ezzel a borral szereztem ismertséget és elismertséget, mint önálló borász a szakmában. Elsősorban vörösborokat készítettem, és azt is Kékfrankosból, mivel ezzel...
Az ember egy idő után vonzódik a gyökereihez, de mikor visszatér a gyermekkora helyszíneire, a sok év alatt megélt tapasztalatai alapján képes új dolgokat is felfedezni benne. A régi érzéseket próbálja meg új eszközökkel megvalósítani. Így fogott bele a mi...
10 éve költözött kis családi borászatunk a szekszárdi borvidék egyik legszebb dűlőjébe, a Nyéki-hegyre. Saját művelésű 3 hektárnyi területünkön kívül még kb. 3 hektárról vásárolunk és dolgozunk fel szőlőt. Családi pincészetünk olaszrizling, chardonnay, zöldveltelini fehérborai mellett kékfrankos-cabernet sauvignon összetételű Flamingó...
Az Iván-völgyi tető ad otthont a Heimann család napfény-ölelte birtokközpontjának. Id. Heimann Zoltán és Ágnes árnyékában s fényében nőtt fel ifj. Heimann Zoltán. Szülei számára fontos volt, hogy fiuk a lehető legjobb képzést kapja és a legtöbb tapasztalatot szerezze, így...
26 hektár, 4 tábla, 30 terasz A borászat tervezésénél lényeges szempont volt, hogy tiszteletben tartsuk a természeti adottságokat és alkalmazkodjunk hozzájuk, hogy ezáltal a birtok minél harmonikusabban illeszkedjen a környezetbe. A négy táblán kialakított harminc teraszos ültetvény tökéletesen idomul a...
“Palackba zárt élvezet!” Mottónk tükrében egy első generációs családi pincészet áll, a Szekszárdi borvidék szívében, elköteleződve a minőségi magyar borok iránt, megfűszerezve fiatalossággal, lendületes életérzéssel ami mosolyt csal az arcokra az első korty bor után. “Eleinte hobbinak indult, majd kinőte...
Pálinkás László 1986 óta készít bort a szekszárdi borvidéken. A szőlő, bor szeretetét, művelését nagyapjától tanulta, aki mesterfokon művelte ezt a hagyományt. Megfontoltság, lelkiismeretes munkavégzés jellemzi, így a kész nedűket mindig csak a legjobb minőségben engedi piacra kerülni. A szortiment...
20 hektáron gazdálkodik a több generációs családi pincészetünk. A borvidékre jellemző, és a világfajta vörösek mellett több fehér fajtával is foglalkozunk. Szőlőfajtáink: Olaszrizling, Rajnai Rizling, Cserszegi Fűszeres, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Shiraz, Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon Boraink: fajtaborok, Rosé, Siller, Mosoly...
A szekszárdi borvidék borvidék kitűnő adottságú dűlőin a családunk 1990-ben kezdte meg a gazdálkodást mindössze néhány négyszögöl zweigelttel és kékfrankossal beültetett területen. Az első években mindössze 1500-3000 palackot értékesítettünk. Ma már 20 hektár szőlőterületen dolgozunk, és boraink jelen vannak az...
A teljesen elhagyatott, de nagy potenciállal rendelkező területeket 2001 és 2019 között telepítettük be a Szeles-hát dűlőben, mára 55 ha hektár a birtok mérete. A birtok legnagyobb részén merlot, kékfrankos és cabernet franc szőlőfajtákat termesztünk. Borainkat a legkorszerűbb technológiával felszerelt...
Borászatunk Chateau típusú pincészet, birtokközpontunk egy kiskastélyban található Szekszárdtól északra, a Zomba melletti Szent Gaál szőlőhegyen. A kastély barokk hangulatú, melyet egy 3,5 hektáros park ölel körül, melléképületei adnak otthont borászatunknak. 23 hektár területen gazdálkodunk. Szőlőink három dűlőben fekszenek, kiváló...
Az 1760-as években betelepített sváb felmenők szorgalmát, elszántságát követve, Takler Ferenc ( 2004-ben „Az Év Bortermelője” Magyarországon ) és két fia, András és Ifjabb Ferenc, a „Takler Trió” 1996-óta tevékenykedünk a magyar és a szekszárdi bor szolgálatában. Jelenleg 82 hektáron...
Minden régi, nagy múltú városnak megvannak a várossal élő, öregedő és megújuló családjai. Az egyik ilyen a miénk is. A Vesztergombik élete szorosan és elválaszthatatlanul egybeforrt Szekszárddal. Az a családi címer, amit a címkéinken is használunk, az 1700-as évek elejéről...
A Wekler Családi Pincészet szőlőterületei a Pannon Borrégióban, Magyarország két történelmi – Szekszárdi és Pécsi – valamint a legfiatalabb, a Tolnai Borvidékeken – terülnek el. Az ültetvények tervezésekor a lehető legjobban kihasználtuk a három borvidék adottságait. Szőlészetünk a piaci igényekhez...